Fülszöveg:

Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.
Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.

A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA!

Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénénekkel képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.

Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől?

Vélemény:

Figyelem! Az értékelés spoileres!

Sokan tudjátok, hogy imádom a sellőket, így nem volt kérdés, hogy ezt a könyvet el fogom olvasni. Viszont amennyire vártam, ahhoz képest nem váltotta be a hozzá fűzött reményeim. Lira egy olyan karakter, aki kitartó és erős, nem fél a komoly döntések meghozatalától.

Titokban végig nevettem azon, hogy Lira átka, amivel az anyja súlytotta, hogyan kergette a kegyetlen szirénvadász, Elian karmai közé, miközben a herceg erről semmit sem tudott. Ez adott a történetnek egy folyamatos izgalmat, már szinte vártam, hogy mikor fog csattanni ez a titok. Főhősnőnk megtanulta az emberi érzelmek mennyire mások, mint amit tanítottak neki. Hiszen pont az a „gyengeség” amit az anyja látott benne, azt tette erőssé. Nekem igazából tetszett a sztori, csak a végét éreztem kicsit túltoltnak.

Nem tudtam elképzelni, hogy egy sósvízi szörnyeteg hirtelen egy fagyos hegyi tóban (jelzem, hogy fent naaaagyon hideg van, akkor hogyan van fent tó? Mindegy, tekintsünk el ettől az egy logikai bakitól) termett, ami eddig ott sem volt, aztán hirtelen portálok nyíltak meg, ahonnan szirének garmadája jött elő, majd fekete maró víz, kicsi tornádók. Nekem ez kicsit olyan volt, mintha az írónő maga sem tudta volna eldönteni, hogy mit írjon, ezért „mindentbelevacsora” alapján minden katasztrófát beleírt a történetbe. Én ezt már eléggé erőltetettnek éreztem, emiatt nem is élveztem annyira a könyv végét. Kicsit unalmasabb részek is voltak benne, és néha már azt éreztem, hogy az egyik Üvegtrón rész átvezető fejezetét olvasom. Viszont az utolsó fejezetek számomra nem tetszettek. Logikai bakikkal és túlzásokkal volt tele. Nem vagyok teljesen megelégedve ezzel a könyvvel, de egy igazán jó megközelítése volt a Sellők mítoszának.